- - - U - - - U - U Méneseknek nyargaló futása - U - - - U - U - U Zúg a szélben, körmeik dobognak, - U - - - U- U - - S a csikósok kurjantása hallik U U - - - - - U - - S pattogása hangos ostoroknak. Romantikus tájat a korszak magyar költői is gyakran ábrázoltak, sőt, maga Petőfi is megtette ezt költészete korai szakaszában. Erről olyan versek tanúskodnak mint pl. A bujdosó vagy az Erdei lak. Ugyanakkor Petőfi mindig is érezte, hogy az ő lelkivilágát egy másfajta táj fejezi ki jobban. Mint tudjuk, nem a hegyvidéken nőtt fel, a romantika által kedvelt tájhoz nem fűzték személyes élmények. Ő a magyar alföldön érezte magát otthon, amelynek végtelen síkságain domb vagy magaslat is alig van. A költő saját környezetében akarta meglátni a szépet, amelyet ismert és szeretett. Ebben nem ő volt az első: voltak elődei. A Petőfi előtti alföldábrázolás irodalmunkban Először is azt kell megértenünk, milyen volt az alföld mint táj megítélése abban a korban. Mint említettem, az alföldről elég keveset írtak Petőfi előtt.
Mozgalmasság, hangok. Nézőpont: a magasból lefelé irányul. 6-7. versszak: Búzatáblák, nádasok; közelkép a tanyákról: idilli, nyugodt képek Nézőpont: pásztázó, körbetekintő. - U - U - U - U - U A tanyáknál szellők lágy ölében U U - - - - - U - - Ringatózik a kalászos búza, - U - U U U - - - U S a smaragdnak eleven szinével - U - U U U - U - U A környéket vígan koszorúzza. U - - - - - U U - U Idejárnak szomszéd nádasokból U U - - - - - U - - A vadlúdak esti szürkületben, U - - U - U - U - U És ijedve kelnek légi útra, - U - U - - - U - U Hogyha a nád a széltől meglebben. - U U - U - - - - U A tanyákon túl a puszta mélyén U U - - - U - U - - Áll magányos, dőlt kéményü csárda; - U - - - - - U - U Látogatják a szomjas betyárok, - U - - U - - U - - Kecskemétre menvén a vásárra. - U - U - - U - - U A csárdánál törpe nyárfaerdő U - - - - U - U- - Sárgul a királydinnyés homokban; - U U U - - - U - U Odafészkel a visító vércse, U U - U U U - - - U Gyermekektől nem háborgatottan. - U - - - - - U - U Ott tenyészik a bús árvalyányhaj - U - U U - - U - - S kék virága a szamárkenyérnek; - U - U U U - U - - Hűs tövéhez déli nap hevében - U - - - U - U - - Megpihenni tarka gyíkok térnek.
A 11. versszak ban a költő ismét feláll, és végigtekint a tájon, egészen addig, ameddig a szem ellát. A horizont távolságát mutatja, hogy a költő és a látóhatár között olyan sok levegőréteg gyűlik össze, hogy a távoli város már csak halvány ködoszlopként dereng föl. A versszak végén egy gondolatjelet láthatunk. A költő eltűnődik, szünetet tart, mielőtt a végső, a legfontosabb gondolatot leírja a 12. versszak ban: vallomás át arról, hogy mennyire szereti a szülőföldjét. A távolság eltűnik az Alföld és a költő között, gondolatai olyan erősen kötődnek a tájhoz, hogy úgy érzi, ott van, jelen van az alföld világában. Erről tanúskodnak a megváltozott határozószók, amelyet négyszer ismétel meg: itt ringatták, itt születtem, itt boruljon rám a szemfödél, itt domborodjék a sír is fölöttem. Az utolsó sorok a Szózatot idézik: " Bölcsőd az, s majdan sírod is " " I tt ringatták bölcsőm /, itt domborodjék a sír is fölöttem "