"fehérek közt egy európait. " – Thomas Mann látogatása Budapesten, 1937. január 13–14. Thomas Mann (1875–1955) élete során hat alkalommal járt Budapesten és tartott felolvasóestet. A korabeli lapok mindannyiszor bő terjedelemben számoltak be a hírneves szerző látogatásairól. Első ízben 1913 decemberében, Halasi Ödön és a Világ meghívására tartott előadást elbeszéléseiből a Zeneakadémia kistermében. Majd egy évtizeddel később, 1922 januárjában ismét a Zeneakadémián, ezúttal azonban a zsúfolásig telt nagyteremben tartott felolvasást, amelyen a Varázshegy tartalmát és cselekményét citálta és az Úr és kutyá ból olvasott fel részleteket. A hivatalos politika is fontosnak tartotta a látogatást: 1922. január 15-én Bethlen István miniszterelnök estélyt rendezett az író tiszteletére. Nem sokkal később, 1923 áprilisában Mann újból Budapesten járt, zeneakadémiai estjén ezúttal spiritiszta élményeit osztotta meg a közönséggel, nagy sikerű előadását utóbb a Nyugat közölte Willi a médium címmel. Az 1929-ben Nobel-díjjal kitüntetett német író 1933-tól emigrációba kényszerült – előbb Dél-Franciaországban, majd a svájci Küsnachtban élt.
Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és vezérmotívumaihoz kapcsolódik. Prózájára jellemző az irónia és a kétértelműség, az allegóriákat és mitológiai motívumokat művészileg egyre érettebb módon használta fel. Úgy vélem, Isten nem azért teremtett bennünket, nem azért adta nekünk az életet, hogy lemondjunk róla, és engedjük teljesen föloldódni egy másik életben, legyen bár az a legdrágább és legmagasztosabb. Éljük a magunk életét – nem önző módon, és nem úgy, hogy másokat csak ahhoz való eszköznek tekintünk, de nem is önzetlenül, hanem önállóan és saját meggondolásunkból eredően, a mások és magunk iránti kötelességeink okos egyeztetésével. 145 éve, ezen a napon született Thomas Mann német író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk. Nincsen valami sok hitem, nem is nagyon gondolok a hitre, hanem sokkal inkább azokra a javakra, melyek a hit nélkül léteznek és sokkalta inkább a kételkedés termékei. 64 éve, ezen a napon halt meg Thomas Mann, német író.
Na, ez kész. Ezért a mai nyugati világban minimum főbelövés jár, vagy még inkább felnégyelés. A nemzetközi szivárványlobbi "természetesen" azonnal beindult, és rárontott Bum-Bum Beckerre. A Women in Sport and Percepcion Agency nevű nőjogi, feminista szervezet vezetője, nevezett Stephanie Hilborne így fogalmazott, nagyon tanulságosan: "Évtized óta azon dolgozunk, hogy megváltoztassuk a sportot körül lengő kultúrát, beleértve a nők tárgyiasítását. Amikor két férfi egy élő sportközvetítésben nyugodtan diskurálhat egy nő külleméről, akkor, azt hiszem, még sok munkánk van hátra. " Bizony, bizony, figyelmeztető szavak ezek: Boris Becker nem más, mint egy megátalkodott, menthetetlen homofób és szexista, aki a nőkre tárgyként tekint. Beckernek vége: kidobhatja az összes trófeáját az ablakon, az egész, kiemelkedő pályafutása mehet a kukába. Hiszen azt merte mondani egy csinos nőről, hogy csinos. Nem tudja, hogy a szélsőséges – vagy már nem is az, hanem átlagos? – feminista nőszervezetek szerint a nők már nem akarnak semmilyen dicséretet hallani a külsőjükről?
Még a többé-kevésbé elfogadott szépségideál is óriási különbségeket mutat, különböző földrészeken, népeknél és korokban. Az egyéni ízlésekbeni eltéréseknek pedig csak a hölgyekből való konkrét felhozatal szab határt. Legalábbis így volt eddig. Mi férfiak eddig azokért a hölgyekért rajongtunk, akik a környezetünkben rendelkezésre álltak. Én például általános iskolás koromban, lakókörnyezetem Budafok-felsőváros legszebb lányáért rajongtam, akit később sikerült is feleségül vennem. De voltak más szép lányok is, és sokan lehet, hogy őket tartották szebbnek, sőt biztos voltak olyanok is, akiket én kifejezetten csúnyának gondoltam, mégis akadt, akinek ő volt a legszebb. Korunk embere ezzel szemben elvesztette társadalmi kapcsolatainak nagyobb részét, és ehelyett egy virtuális világban él. A pszichológusok szerint a filmsorozatok és a celebek pótolják nekünk az elvesztett emberi kapcsolatokat. Miután szabadidőnk legnagyobb részét velük töltjük, egyre inkább az ő megjelenésük, szépségük válik etalonná nekünk férfiaknak és a nőknek is.
Én az első csoporthoz tartozom, legszívesebben vele idéznék meg mindent. Azért meghallgatom a Téli éjszakát Tímár Józseffel: Hazatér a földmíves. Nehéz, minden tagja a földre néz. Cammog vállán a megrepedt kapa, vérzik a nyele, vérzik a vasa. 7 Galéria: József Attila Emlékház Fotó: József Attila Emlékház gyűjteménye Időzünk a szereplőknél, a sorsmomentumoknál, elveszünk egy-egy részletben időrendben vagy összevissza ugrálva. Az anya, Pőcze Borbála, akinek három gyermeke meghal, a negyedik, majd az ötödik lány lesz, Jolán és Etelka, akit hetekig látni se akar az apja, a folyton vándorló, állítólag jóképű József Áron. Aztán negyedjére is terhes lesz, Attilával, akiről az apa megjósolja, hogy nagy ember, különös tehetség lesz. Aki aztán a nagy szegénység miatt két évre nevelőszülőkhöz kerül, és ha ez még nem lenne elég pofon a kialakulófélben lévő, amúgy is nyárfalevélként rezgő identitásnak, még azt is megkapja, hogy Pistának szólítják. Tudatlanságból, ostobaságból, nemtörődömségből, merthogy a nevelőszülők szerint nincs olyan név, hogy Attila.
január 15.
kis ", " gyönyörű ", " hajnali ", " angyali "). Jelzők szerepe: láttatnak, gyönyörködtetnek, fokoznak. Kiemelendő továbbá a hangszimbolika eszköze, melynek fontos szerepe van a rokokó játékosság megteremtésében. A hangok akusztikai sajátosságai érzelmeket, hangulatokat fejeznek ki, ezt használja ki a költő a jelentés árnyalására. Az 1. versszakban a magas magánhangzók (e, ü, i) vannak túlsúlyban, a 2. versszakban a mély magánhangzók (a, á, o) jelenléte erőteljesebb. A 3. versszakban visszatér a magasabb, világosabb hangfekvés (e, é). A magas és a mély magánhangzók váltakoztatása gyakran egy soron belül is megfigyelhető, pl. " h a t a lm a s sz e r e l e m ", " sz e m ei d sz é p r a gy o g á s a "). Sőt, a rímalkotásban is érvényesül. A vers alapmetaforája a tűzzel azonosított szerelem. Fő motívumai: tulipán, amely a múlékony, de szenvedélyes szerelem, az érzéki örömök szimbóluma, emellett a nőiség jelképe is (a virág tölcséres kelyhe az élet nedvét tartalmazza, így az anyaméhre is utalhat).
Thomas Mann így ír Európa vigyázz! című művében, mely majd a könyvégetés áldozatául esik: "Kétségtelen, a szükség gondolkodni tanít (), csak az a kérdés, hogyan. Láttuk, mi történik, ha nyomorúságba süllyedt, lecsúszott, ínségtől feldúlt és ressentiment-nal teli középosztálybeli és alsóbb középosztálybeli tömegek gondolkodni és misztikát űzni kezdenek. () Mint ahogy azonban a szellem-ellenes szellem mindig szellem kénytelen maradni, ugyanúgy alacsonyrendű sarja, az okoskodó tömeg-ember sem boldogulhat szellem és gondolkodás nélkül. Hiszen beszél, bölcselkedik és ír, de megnyilatkozásai nem egyebek, mint a szellem elfuserálása, filléres intellektualizmus. A levegő tele van kontárian izgatott tömeggondolkodással. Romlott irodalom kigőzölgése fertőzte meg az országot, s teszi lehetetlenné a légzést. Az ész ellen bölcselkedő tömegember kizárólag a maga számára bitorolja a gondolkodás, beszéd és írás jogát, mindenki másnak befogta a száját, és nem tartva többé ellentmondástól, előjogait úgy használja, hogy az ember se lát, se hall többé, és kedve volna elátkozni a liberális demokráciát, amely mindenkit írni-olvasni tanított.
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" – (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén, hadd lássunk át magunkon itt ez estén. Párnás szavadon át nem üt a zaj – mesélj arról, mi a szép, mi a baj, emelvén szivünk a gyásztól a vágyig. Most temettük el szegény Kosztolányit s az emberségen, mint rajta a rák, nem egy szörny-állam iszonyata rág s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még, honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék, fő-e uj méreg, mely közénk hatol – meddig lesz hely, hol fölolvashatol?
Ha pontosan megvizsgáljuk, mit ért rajta, kiderül, hogy valamit, amiben az igazság és csalás közti különbség megszűnik. " Óh bárcsak ne lenne már aktuális a szöveg, s a vers is ne lenne olyan sokatmondó ma is! Másutt ezt írta: "Korunk termelte ki azt a különös, torz jelenséget, hogy az együgyűek tömeggyülekezete beteges elragadtatással ujjongott az emberi jogok eltörlésén, amelyet valaki hangszórón hirdetett az emelvényről. " József Attila Thomas Mann üdvözlése Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jutott a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" - (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kiván jobban, a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél: igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj. Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük, mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Te jól tudod, a költő sose lódit: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.