Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek, A rónára halvány ködök telepűlnek, S csak félig mutatják A betyár alakját, Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló… Háta mögött farkas, feje fölött holló. Mint kiűzött király országa széléről, Visszapillant a nap a föld pereméről, Visszanéz még egyszer Mérges tekintettel, S mire elér a szeme a tulsó határra, Leesik fejéről véres koronája. A vers borongós hangulatú, valamiért az elmúlásra emlékezteti az olvasót. Szinte mozdulatlan, a fagyban és ködben dermedő, sejtelmes világot tár fel a költő. Ugyanakkor Petőfi kedvesen, humorral beszél a téli pusztáról, ezért, dacára az erőteljes képeknek, a vers nem ijesztő. Ha figyelmesen olvassuk a vers sorait, feltűnik, hogy minden mélasága, magányossága és szomorúsága ellenére sok mozgás érzékelhető benne, talán a sok szép hasonlat miatt (pl. "mint befagyott tenger, olyan sík a határ", a nap mint "kiűzött király", úgy hagyja el az égboltot stb. ) A költő célja az, hogy az őt körülvevő világ benyomásaira költői visszhangot adjon.
A mű címe a vers idejét és helyét határozza meg. A költemény sóhajtással kezdődik, majd megszemélyesítéssel folytatódik. A második strófában a már más alkotóktól ismert negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát, hangtalan csendjét (pl. : Berzsenyi: A közelítő tél). Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelennek meg (üres halászkunyhó, hallgatag csárdák, uralkodnak a szelek, stb. ), a következő egységben azonban már az emberi színhelyek felé fordul a figyelem. Míg a 2-6. versszakban meghatározott képek, helyek, szereplők tárulnak a szemünk elé, a hetedik strófában a vers általánosba megy át. Az utolsó versszakban megjelenő betyárt Petőfivel is azonosíthatjuk, hiszen - akárcsak a költő - kívül helyezi magát a fennálló törvényeken. A vers zárlatában a lemenő napot az országából elűzött királyhoz hasonlítja. A versforma eléggé bonyolult; a nyolc ütemhangsúlyos verssor szótagszáma a következőképpen alakul: 6-12-12-6-6-12-12-6. A félrímek különböző szótagszámú sorokat kötnek össze: - x a x a - x b x b
A puszta t�len (elemz�s a 99 h�res magyar vers c. k�nyvb�l) �T�n csod�llak, �mde nem szeretlek... " -mondja a zordon K�rp�tok fenyvesekkel vadreg�nyes t�j�r�l Pet�fi, miel�tt nekil�t, hogy meg�nekelje az Alf�ld sz�ps�geit. Ennek nyom�n szoktuk k�ts�gte�len bizonyoss�ggal �ll�tani r�la, hogy nem szereti a hegyvid�ket, igazi haz�ja a s�ks�g, min�l t�gasabb, ann�l jobb. A Hortob�gy egyenesen isten homloka, enn�l m�r csak a tengert tartan� fens�ge�sebbnek a v�gtelen horizontok szerelmese, ha l�tta volna valaha egy�ltal�n. A k�lt�k egyik b�ne, hogy a j�zan h�tk�znapi besz�det forgatj�k ki saj�t c�ljaikra; ez�rt az a b�ntet�s�k, hogy hisznek nekik, ahelyett, hogy meg�rten�k �ket. A m�v�szet mindig az emberr�l sz�l, a k�lt� mindig �nmag�r�l besz�l, �s min�l hitelesebben teszi ezt, k�z�ns�ge ann�l k�nnyebben tal�lja meg a k�ltem�nyben saj�t �nmag�t. �gy van ez akkor is, ha csup�n valamilyen t�j a vers t�m�ja. S�t megkock�ztathatn�nk, a t�jvers amolyan l�lektani teszt, amely sokszor �rulkodik az alkot� �ntudatlanul kimondott bels� titkair�l.
A statikus nyugalom k�peit v�ltja az elszabadult term�szeti er�k kavarg�sa, tombol�sa (7. szakasz). Ebben a f�lelmetes, dinamikus term�szeti k�rnyezetben, vele �sszhangban t�m�r �s v�szj�sl� k�p jelen�ti meg a bety�r alakj�t, �rz�keltetve helyzete kil�t�stalans�g�t (8. szakasz). A t�l a k�rforg�sszer� l�t legm�lyebb pontj�nak mutatkozik. Csak a z�rlat politikai mell�kjelent�se utal arra, hogy a k�rforg�s a term�szeti l�tez�s szintj�n �rv�nyes, a t�rsadalmi l�tez�s c�lelv�, el�rehalad� folyamat. S �ppen a politikai mell�kjelent�s gy�zhet meg arr�l, hogy a t�l fontos jelk�p Pet�fi k�lt�i vil�g�ban: benne �sszegez�dik mindaz a d�monikus er�, ami a bens�s�ges, der�s emberi �letet vesz�lyezteti. Nemzeti dal (1848) Az apostol (1848) �letrajz P�lyak�p �rtelmez�sek Hat�st�rt�net Sz�veggy�jtem�ny Szakirodalom T�rl� Tan�ri k�zik�nyv
[PET�FI S�NDOR] A puszta, t�len (1848) - Pet�fi S�ndor - Beford�ltam a konyh�ra... (1843) Megy a juh�sz szam�ron... (1844) Temet�sre sz�l az �nek... (1844) Az alf�ld (1844) A helys�g kalap�csa (1844) J�nos vit�z (1844) A term�szet vadvir�ga (1844) Dalaim (1846) Felh�k (1846) Egy gondolat b�nt engemet... (1846) A XIX. sz�zad k�lt�i (1847) Szeptember v�g�n (1847) A puszta, t�len (1848) Az 1848. janu�rj�ban �rt A puszta, t�len c�m� nagy le�r� vers�ben m�r a fel�t�s is ezt az ellent�tet jelzi. A tr�f�s-mes�lget� hangv�tel forr�sa a besz�dhelyzet: mintha a v�dett szoba meleg�ben sz�lna a besz�l� az ellens�ges, hideg t�lr�l. Ez magyar�zza a cs�fol�d�an k�r�lm�nyes ( mostan, �m, igaz�n, mert az az �sz) �s a meseszer�en t�vols�got teremt� el�ad�sm�dot ( az �sz rosz gazda, k�nnyelm�en fecs�rel, a sok kincsnek a t�l csak h�lt hely�t leli). A t�li vil�got negat�v jellemz�ssel jelen�ti meg: a ny�r k�pei sorakoznak tagad� alakban. A t�l a teljes hi�ny vil�ga. Az emberi tev�kenys�g is lelassul. Ember �s k�rnyezet t�k�letesen �sszehangolt ritmus�nak kiv�teles erej� k�lt�i �br�zol�sa a b�res r��r�s r�szletez�ssel bemutatott pip�ra gy�jt�sa (5. versszak).
PETŐFI SÁNDOR: A PUSZTA, TÉLEN Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli. Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közűl, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson… Igy sem igen sokat lát a pusztaságon. Üres most a halászkunyhó és a csőszház; Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; Mikor vályú elé Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
Ezzel egy nagytot�lban mutatott k�pet id�z fel benn�nk, amelyen egyel�re nincsenek figyelemre m�l�t� r�szletek. A film vil�g�b�l k�lcs�nz�tt m�sz� tal�n anakroniszti�kusnak t�nik a vers kor�hoz, de j�l �rz�kelteti Pet�fi k�l�n�s l�t�- �s l�ttat�k�pess�g�t, amelynek filmeken nevel�d�tt szem�nk is elisme�r�ssel ad�zik. A homog�n feh�r s�k f�l� csup�n az alacsonyan j�r� nap k�pe ker�l, el�sz�r mint f�radt mad�r�, majd mint r�vidl�t� �regember�. Eg�sz tanulm�nyt �rdemelne, hogyan j�tszik Pet�fi a nappal k��l�nb�z� verseiben. Lesz bel�le piros paprika, kit�ntet�s a v�n obsitos katona, az �g szakadozott felh�-ment�j�n, m�g borissza papucsf�r�jet is form�l bel�le kiapadhatatlan k�pzelete. Egy a k�z�s szinte valamennyi naphasonlatban, metafor�ban: az � napja mindig esend�, emberi, nincs benne semmi fels�ges, ami illene a mennybolt uralkod�j�hoz. Pet�fi term�szet�br�zol�s�ban is republik�nus. Persze a nap sem t�nt fel v�letlen�l. Az�rt kellett, hogy most m�r nap-mad�rt�vlatb�l figyelhess�k a t�li puszt�t, egyre k�zeledve fel�sz�n�hez.
Balassi addig �nnepli a ter�m�szetet, am�g tart a j�v�ben b�z� �let�r�m�b�l, Csokonai nemcsak f�v�szked� bar�tai �s a rokok� divat miatt rajong a kert�rt, � az ilyen megszel�d�tett, megm�velt, lehet�s�geiben kiteljes�tett, inti�mebb term�szetet kedveli, szemben az eredeti kop�r val�s�ggal. J�zsef Attil�nak pedig tulajdonk�ppen Lillaf�red tetszik, a Szinva�patak v�zes�s�vel, de h�t �t talpig neh�z, v�llalt h�s�g k�ti a holt vid�kekhez, a v�ros �rdes r�szeihez, a t�rsadalom veszteseinek ter�m�szetes k�rnyezet�hez. Pet�fi kiz�r�lagos Alf�ld-im�data valahol szint�n politikai ind�t�tat�s�. Amikor nem figyel r�, azonnal megsz�nik ez a kiz�r�lagos�s�g. Az �t vil�gr�sz legszebb orsz�g�ra b�szke magyark�nt haz�ja �kess�gei k�z�l els�nek a Kaszpi-tenger habjain is t�lra tekint� b�rc jut az esz�be, �s amikor vadromantikus elbesz�l� k�ltem�nyeket �r, mint p�ld�ul a Salg� vagy a Sz�csi M�ria, olyan kulissz�kat festeget a j�t�k m�g�, hogy a divatlapok, az almanachok legjobb sziklab�rc�es �svadon-specialist�i is megirigyelhett�k.
A vers 1848 januárjában keletkezett Pesten. Nem közvetlen tájélmény ihlette: Petőfi emlékezetből idézte fel a pusztai tájat, hiszen nem tartózkodott ott, mikor a verset írta, és bár a téli időszak stimmel, valószínűleg a meleg szobában ült, nem kint a csikorgó hidegben. A puszta télen a forradalmi látomásköltészet és a tájlíra keveréke. A tájleírás, a látvány egész más, mint pl. Az alföld, A Tisza vagy a Kiskunság című versekben, mivel itt egy kiábrándítóan sivár táj jelenik meg. Ezt már a vers legelső mondata érzékelteti velünk: " Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! " Ez a táj a vers végén már a megújulásra váró, elmaradott Magyarország szimbóluma lesz. Petőfi először bevezeti az olvasót az alföld téli világába, aztán hagyja, hogy az olvasó az ő szemén keresztül nézze meg a tájat és a pusztán élő embereket, akiknek télen is ez a vidék az otthonuk, bár ilyenkor kicsit más, mint a többi évszakban. A puszta télen Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda; Amit a kikelet És a nyár gyüjtöget, Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, Sem a pásztorlegény kesergő sípjával, S a dalos madarak Mind elnémultanak, Nem szól a harsogó haris a fű közűl, Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl. Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, Vagy hogy rövidlátó Már öregkorától, S le kell hajolnia, hogy valamit lásson… Igy sem igen sokat lát a pusztaságon. Üres most a halászkunyhó és a csőszház; Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; Mikor vályú elé Hajtják estefelé, Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül, Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. Leveles dohányát a béres leveszi A gerendáról, és a küszöbre teszi, Megvágja nagyjábul; S a csizmaszárábul Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, S oda-odanéz: nem üres-e a jászol? De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak, Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak, Mert a pince kulcsát Akár elhajítsák, Senki sem fordítja feléjök a rudat, Hóval söpörték be a szelek az utat. Most uralkodnak a szelek, a viharok, Egyik fönn a légben magasan kavarog, Másik alant nyargal Szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő, A harmadik velök birkozni szemközt jő.