Legnagyobb hatást az ékírás metafora kelti: " rá ékírással van karcolva ritka, / egyetlen életének ősi titka". A modern időkre utal a záró gondolat: "Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer". A versből azt sem tudjuk meg, hogy hol élt az elhunyt. A konkrét helyszín hiányát a "Nem leled... se itt, se Fokföldön, se Ázsiában" helyhatározókkal érzékelteti. Az sem derül ki, hogy ki az, akit temetnek, férfi volt-e vagy nő, öreg volt-e vagy fiatal. Ebből az következik, hogy az egyedi megismételhetetlen létünk, mégis általános, mert mindannyian halandóak vagyunk. A költemény alapmotívuma tehát "bármikor-bár hol-bárki" gondolata. Ennek ellentétét képezi az ember egyedisége. A költő az emberi lét megismételhetetlen és egyedi voltát a "Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél" hasonlattal érzékelteti. A kincstár- metafora az élet értékét hangsúlyozza. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki a fény-metafora is. Ez a fogalom a Boldog, szomorú dal befejező részéhez kapcsolódik, mivel itt választ kapunk arra, hogy mi az a kincs, amire vágyott.
Egykori olvasat: Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá, por ës homou vogymuk. Mënyi milosztben terömtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës aduttå valá neki påråadicsumot házoá. Ës mënd pårådicsumben valou gyimilcsëk- tül mondá neki élnië. Hëon tilutoá ût igy fá gyimilcsétûl. Gye mondoá neki, mérët nüm ënëik: iså, ki napon ëmdöl az gyimilcstûl, hålálnek håláláål holsz. Hådlåvá holtát terömtevé Istentûl, gye feledevé. Engedé ürdüng intetüi- nek, ës ëvék az tilvot gyimilcstûl. Ës az gyi- milcsben hålálu evék. Ës az gyi- milcsnek úl keseröü valå vizë, hugy turkolåt migé szakasztja valá. Nüm hëon mogánek, gye mënd û fajánek hålálut ëvék. Haraguvék Isten, ës vetevé ût ez munkás világ belé: ës lëün hålálnek ës pukulnek fëszë, ës mënd û nemének. Kik azok? Miü vogymuk. Hugy ës tiü látjátuk szümtükhel: iså, ës nüm igy embër múlhatjå ez vermöt, iså mënd azhuz járou vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten këgyilmét ez lélekért, hugy jorgasson û neki, ës kegyigy- gyën, ës bulcsásså mënd û bûnét! Ës vimádjok szen[t] åhszin Máriát ë boudog Miháël århångyëlt ës mënd ångyëlkot, hugy vimádjanak érëttë!
Es szobodochcha űt ürdüng ildetüitűl es pukul kínzatujátúl, es vezesse űt paradicsum nyugalma belí, es ogygyun neki münyi uruszág belé utat es mend jouben részet! Es keássátuk uromkhuz chármúl: kyrie eleison! Szerelmes brátim! Vimágygyomuk ez szegin ember lilkiért, kit úr ez nopun ez homis világ timnüce beleül menté, kinek ez nopun testét tümetjük; hugy úr űt kegyilméhel Ábraám, Izsák, Jákob kebelében helhezje; hugy bírságnop jutvá mend ű szentei és ünüttei küzikün jou feleül joktatnia ilszetje űt! Es tiü bennetük. Clamate ter: kyrie eleison! Átirat a mai helyesírás és kiejtés szerint, de a korabeli nyelvhelyesség (múlt idők stb. ) megtartásával: Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté kezdetben [Úr] mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá. És mind[en] paradicsomban való gyümölcsöktől monda neki élnie. Csupán tiltá őt egy fa gyümölcsétől. De mondá neki, mért ne ennék: "Bizony, [a]ki napon eendel az[on] gyümölcstől, halálnak halálával halsz".
Műve 1935-ben a Számadás lírakötetében jelent meg. Ebben a művészi korszakában költészetében előtérbe kerülnek az önmegtérésnek a lírai személyiségnek és a dolgok megnevezhetőségének, nyelvi megragadhatóságának, valamint a hagyományhoz való viszonynak a kérdései. A költő ezen korszakában keletkezett a Hajnali részegség, a Marcus Aurelius, a Szeptemberi áhítat, az Ének a semmiről című művei. A költemény címe és első mondata az első szövegemlékünket, a Halotti beszéd és könyörgés című művet idézi. De itt a közös emberi sors helyett, az ember egyszeriségét, egyediségét és megismételhetetlenségét állítja. Az idő végtelenségére utal a "nagy időn", a "jövőben" kifejezésekkel. Ennek az ellentét képzi a maga konkrétságával a "soha" időhatározó szó. Ugyanez az ellentét – a konkrét és az általános szembeállítása – az elhunyt életének bemutatásában is megnyilvánul. Ebben az életében "örök embernek" nevezhető a mulandóság, az ember halandósága. Többször is utal az egyediségre: "Ilyen az ember. Egyedüli példány", "homlokán feltündökölt a jegy, / hogy milliók közt az egyetlen egy".