A tacskókat gyakran Németország szimbólumaként is számontartják. Pontosan emiatt az asszociáció miatt veszített népszerűségéből a tacskó az Egyesült Államokban az első és második világháborúk idején. Nem tartott sokáig ez a tacskó-ellenesség az embereknél, hiszen nagyon nehéz ellenállni ezeknek az aranyos kutyusoknak. Ugyanennek az asszociációnak köszönhetően egy Waldi nevű tacskó lett az első hivatalos kabalája az 1972-es nyári olimpiának. Lakásban élők számára kiváló társ lehet egy tacskó, vagy olyan gazdiknak, akiknek nincsen nagy udvaruk. A városiak körében nagyon közkedveltek a tacskók méretük és könnyű gondozásuk miatt. A lakásban elég aktívak és nagyon szeretik a hosszú sétákat. Nem szabad őket túletetni, és nagyon kell figyelni rájuk, ha bútorról bútorra ugrándoznak, náluk ugyanis egy szerencsétlenebb érkezés akár gerinc- és hátproblémákhoz, sérülésekhez vezethet. Hosszú hátuk miatt gyakori náluk a porckorong repedés és/vagy elcsúszás, melyek részleges vagy akár teljes bénulást is eredményezhetnek.
Létezik tehát fajtatipikus viselkedés/vagy hajlam, ez azonban mégsem meghatározó tényező a gazdák fajtaválasztása során. Sokan csak küllem, vagy kevéssé tudományos forrásból beszerzett információk (ismerősök, weblapok) alapján választják ki leendő kutyájukat, és lehetséges, hogy az így kiválasztott fajta a nem a legmegfelelőbb sem a gazda, sem a kutya szempontjából. Sajnos még az sem bizonyított, hogy a fajtaklubok által leírt fajta-standard-ek (ha egyáltalán írnak bármit a viselkedésről) valóban megfelelnek-e a valódi fajtatipikus viselkedésnek. Sőt, az általunk kialakított fajtajellemzés néhol gyökeresen ellentmond annak, amit a fajtaklubok hivatalosan előírnak. Vizsgálatunk, bár önmagában felmérő jellegű, mégis segíthet abban, hogy a leendő gazdák megbízhatóbb képet kapjanak az egyes fajták valódi viselkedéséről, így a nekik legmegfelelőbb fajtát tudják választani. (Forrás:)
Van-e még mindig hatása a fajta korábbi funkciójának a kutyák személyiségére? A kutya a legrégebben háziasított faj, legalább 15. 000 éve ki van téve az ember mesterséges szelekciójának. Sok különböző célra használták a kutyát korábban, e funkciókra különböző méretű, szőrű, alkatú és viselkedésű kutyára volt szükség. Persze ekkor még nem léteztek a mai "fajták", inkább csak különböző típusú kutyák (pl. hajtó, terelő, vagy őrző kutyák), melyek képességeik és fizikumuk alapján alkalmasabbak voltak adott funkció betöltésére. A ma megfigyelhető hatalmas alaktani és viselkedésbeli változatosság a modern kutyatenyésztésnek köszönhető. A legtöbb ma elismert fajtának nincsen hosszú múltja, csupán 100-200 évesek. Ez a fajtarobbanás 19. század közepén megalakuló fajtakluboknak, és az általuk szigorúan megkövetelt tenyésztési/keresztezési szabályoknak tulajdonítható: egy kutya akkor nevezhető fajtatisztának, ha mindkét szülője ugyanabba a fajtába tartozik. Ez persze annyira nem korlátozta a tenyésztők szabadságát, hiszen ennek a folyamatnak az eredménye a ma elfogadott több mint 400 kutyafajta.
A fajtaklubok emellett minden fajtára úgynevezett fajta-standardet is leírtak, mely nagyrészt külső tulajdonságokra (méret, alkat, szőrzet, színezet) vonatkozik. A fajta-klubok tevékenységének köszönhetően az egy fajtába tartozó kutyák mind külsőleg, mind genetikailag is nagyon hasonlóak egymáshoz, míg a fajták között nagy genetikai és morfológiai különbség figyelhető meg. A köznépi vélekedés számos sztereotípiát dédelget a fajták tipikus viselkedésével kapcsolatban, nagyrészt a média és sajtó hatására. Bizonyos fajtákat már ránézésre agresszívnek tartunk, másokról eszünkbe sem jut, hogy akár haraphatnának is, megint másoktól "elvárjuk" a vidám, barátságos viselkedést. Kérdés azonban, hogy van-e ezeknek a sztereotípiáknak alapja; létezik-e egyáltalán fajtatipikus viselkedés? A fajták, mint láttuk, egységesek, mind genetikai, mind alaktani szempontból, de mi a helyzet a viselkedéssel? Nos a kép teljesen tiszta... A fajta nem minden viselkedésjegy esetében jósolja/határozza meg a kutya viselkedését.
a kutyának jó felfogóképessége van, gyorsan tanul Más kutyákkal szembeni barátságosság, pl. könnyen kijön fajtársakkal Merészség, pl. a kutya néha félénk, gátlásos Megvizsgáltuk, hogy ez a jellemzés kapcsolatba hozható-e a fajták korábbi funkciójával (pl. az emberrel szoros együttműködésben dolgozó fajták valóban tanulékonyabbak-e, mint az önállóan dolgozó fajták)? Összesen 98 fajtát vontunk be a kutatásba, a fajták jellemzéséhez az abba a fajtába tartozó összes egyed jellemzését átlagoltuk. A fajtákat ezután csoportokba soroltuk az alapján, hogy az egyes viselkedésjegyekre alacsony, közepes vagy magas átlagértéket kapta-e. A gazdák által adott jellemzések alapján a következő csoportok születtek: Nyugodt, tanulékony, merész, barátságos más kutyákkal Flat-Coated Retriever Rövidszőrű Német Vizsla Nyugodt, kutyákkal barátságos, merész, közepesen tanulékony Airedale Terrier Golden Retriever Pointer Amerikai Cocker Spániel Gordon Szetter Shetlandi Juhászkutya Beagle Havanese Shih Tzu Bearded Collie Ír Szetter Soft Coated Wh.
A Tacskó Részletes Bemutatása Három különböző tacskófajtát különböztethetünk meg: fényes rövid szőrű tacskók, hosszú szőrű tacskók és a drótszőrű vagy másnéven szálkás szőrű tacskók. Méretük alapján a besorolásuk változik. Amerikában csak két méretük ismert a törpe és a standard. Szülőhazájukban, Németországban, viszont ennél sokkal több csoportba sorolhatók méret szerint (pl. : standard, törpe, nyúlász tacskó). Utóbbi méretezés alapjául 15 hónapos kor utáni mellkas szélesség a mérvadó. Méretüktől függetlenül az összes tacskó kiváló családtag és társ. Nemcsoda, hogy az 1950-es évek óta a legkedveltebb kutyafajták közé tartoznak. Bájos, elbűvölő külsejük és virgonc természetüknek köszönhetően rengeteg becenevet kaptak az idők során: kolbászkutya, hot-dog kutya, virslikutya, Doxie, dakszli, angolul a Dashie, németül a Teckels, Dachels/Dachsels. Szinte lehetetlen mosolygás nélkül végig nézni, ahogy a tacskók hosszú testüket azokon az apró lábakon tartják és milyen magabiztossággal vonulnak el mindenki előtt!
Terrier Drótszőrű Német Vizsla Rottweiler Angol Cocker Spániel Drótszőrű Tacskó Standard Schnauzer Ausztrál Juhászkutya Entlebuch-i havasi kutya Tacskó Bajor Véreb Hovawart Tibeti Terrier Belga Malinois Ír Terrier Törpe Pinscher Border Collie Jack Russell Terrier Uszkár Border Terrier Német Dog Vizsla Boxer Német Juhászkutya Welsh Terrier Cairn Terrier Német Vadászterrier West Highland Wh. Terrier Dalmata Óriás Schnauzer Wolfspitz Doberman Pinscher Parson Russell Terrier Közepesen merész, nyugtalan, kevéssé tanulékony, kevéssé barátságos kutyákkal Breton spániel Kanári-szigeteki Kutya Yorkshire Terrier Bull Terrier Máltai Selyemkutya Chihuahua Német Spitz E fajtacsoportokat alaposabban szemügyre véve, mutatnak némi hasonlóságot azzal, amit várnánk. Például egy csoportba került a Bernáthegyi és a Berni Pásztorkutya, a Golden Retriever és a Labrador, vagy épp a Jack Russell és a Parson Russell terrier. Ezek a fajta-párok mind történelmileg, mind funkciójukat tekintve közeli rokonok, és úgy tűnik, viselkedésük alapján is.
Akadnak azonban meglepő eredmények, pl. az Amerikai Staffordshire terrier és a Staffordshire Bull terrier, bár alig néhány évtizede váltak szét, mégis külön csoportba kerültek, sőt, a Tacskó és a Törpe tacskó is. Feltételezhető, hogy a fajta korábbi funkciója, mely több száz évig, mint szelekciós tényező hatott, még ma is erős hatással van a viselkedésére. Hogy megvizsgáljuk a korábbi szelekciós tényezők hatását, fajtáinkat ismét csoportokba soroltuk, ezúttal azonban (feltételezhető) korábbi funkciójuk alapján. Ha a kutyafajták viselkedését befolyásolja, hogy milyen feladatkörre használták őket, akkor a korábbi funkción alapuló csoportok között különbséget kellene kapnunk. Vajon valóban ez a helyzet? Eredményeink szerint a tanulékonyság és merészség faktorokban volt különbség a fajtacsoportok között. Tanulékonyság alapján a terelőkutyák és a sportkutyák kapták a legmagasabb értéket: magasabbat, mint a kopók, a társasági kutyák, az északi fajták, vagy akár a munkakutyák. Merészség alapján a terrierek kerültek a csúcsra, gondolom, akinek volt már terrierje, nem lepődik meg ezen... Ezek az eredmények részben megfelelnek a fajtákról kialakított képünknek, pl.
A labik talán kicsit jobban "pörögnek" (már amennyire egy retrieverről lehet ilyet mondani), a goldenek nyugodtabbak - általában. Elhízásra mindkettő hajlamos, de nem is értem, miért csinálnak ebből problémát az emberek: amint elkezd hízni a kutya, csökkenteni kell az adagját, ha fogyni kezd, akkor növelni, így mindig meg lehet tartani a normális súlyát és alakját. Kinézetre: a golden színe a krémfehértől az egész vörösig terjedhet, hosszabb szőre van, míg a labi fekete, barna és sárga is lehet, és rövid, jól kezelhető szőre van (értsd: nem ragad bele minden szirszar, bogáncs meg hasonlók). Persze rengeteg apró különbség van még (különben lehetnének egyetlen fajta hosszú- és rövidszőrű változatai is), de egy átlagember ennyit lát belőlük. Szóval egetrengető különbségek nincsenek, inkább a szimpátia szokott dönteni kettejük között. Talán még annyi, hogy a labi nincs annyira túltenyésztve, de persze normális tenyésztőnél beszerezve egyikkel sincs gond. Apropó, megkérdezhetsz néhány tenyésztőt is, ők biztosan jobban érzik a különséget, mint bárki, aki csak egy-egy ilyen kutyát tart.
Új számunkban olvashatnak a kóborló idegenekről, akikkel gazdáik felelőtlenül bántak, az euthanáziáról, az epilepsziáról, és a tengeri akvár... Published on Sep 9, 2012 Új számunkban olvashatnak a kóborló idegenekről, akikkel gazdáik felelőtlenül bántak, az euthanáziáról, az epilepsziáról, és a tengeri akvár...