Húzd, de még se, — hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon. Akkor húzd meg újra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel újra a vonót, És derûljön zordon homlokod. Szûd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. (1854) A vers az 1848—49-es szabadságharc bukása miatti fájdalmat terjeszti ki az egész emberiségre. A vén cigány Vörösmarty hattyúdala. Költõk, mûvészek búcsúzó mûalkotását nevezzük így. A legenda szerint a néma hattyú, amikor halálát megérzi, dallal búcsúzik az élettõl. Ennek mintájára mondjuk A vén cigány t hattyúdalnak. A hattyú másként is a költészet jelképe. Berzsenyi írja utolsó költeményében: "A szent poézis néma hattyú, / S hallgat örökre hideg vizekben" — az elnémulást fejezi ki vele. A költeményben megjelenített helyzet alapján A vén cigány elsõ látszatra bordal, melyben a borozó egy öreg muzsikust szólít meg. Valójában a muzsikus magát a költõt jelenti.
Milyen legyen ez az utolsó, halál előtti pillanat? Erre a meg nem fogalmazott kérdésre adja meg a választ a 2. 3. strófa: Legyen olyan hatalmas, hogy vegye igénybe a költő minden szellemi és fizikai energiáját. De tovább halad a képsor: az utolsó alkotás legyen olyan rendkívüli erejű, mint a "zengő zivatar", mert csak így lehet méltó a nemzeti és emberi katasztrófákhoz. Miért kell ilyen verset írni? A válasz a következő két strófából olvasható ki (4. 5. ). A 4. vsz. iszonyatos hangjai egyéni, nemzeti és emberi tragédiákról adnak hírt. Ezek a szörnyű természeti csapások követelik az utolsó alkotást, de a "vakmerő remények" képtelen illúziója is belejátszik az okokba. Olyan megdöbbentő időket élünk – sugallja az 5. -, mint amilyen végzetes csapás volt az emberiség számára a Paradicsom elvesztése. Mindezt csak halljuk, vizuálisan semmi sem jelenik meg. A 6. -ban a történelem előtti múltba távozást a térbeli távolodás váltja fel. A hang bizakodóra fordul, sejtetve, hogy a kozmikus távlatból már látni lehet egy emberibb jövő jeleit.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Sziv és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Mintha ujra hallanók a pusztán A lázadt ember vad keserveit, Gyilkos testvér botja zuhanását, S az első árvák sirbeszédeit, A keselynek szárnya csattogását, Prometheusz halhatatlan kínját. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot: Sziv és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. A vak csillag, ez a nyomoru föld Hadd forogjon keserű levében, S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől Tisztuljon meg a vihar hevében, És hadd jöjjön el Noé bárkája, Mely egy uj világot zár magába. Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, Akkor húzd meg ujra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel ujra a vonót, És derüljön zordon homlokod, Szűd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával. 1854 The ancient gypsy (English) Strike up, Gypsy, you have quaffed your wages, Don't just dangle those feet, brighten up!